2017. március 31., péntek

Amoretto likőrös krémtorta

Amoretto likőrös krémtorta 









Recept: 


Amoretto likőrös krémtorta.

Eredeti recept Citromhab blogjáról. Ir krémtorta néven.

Piskóta:  én normál piskótát alkalmaztam.
Hozzávalók 22 cm-es tortaformához

A tésztához
15 dkg étcsokoládé
5 dkg vaj
8 dkg cukor
2 tojás
1 evőkanál ír krémlikőr
5 dkg őrölt mandula
A krémhez
50 dkg mascarpone
15 dkg cukor
1 teáskanál vaníliakivonat
1 dl ír krémlikőr
5 dl tejszín
15 g zselatin
A csokoládéglazúrhoz
110 ml víz
100 ml tejszín
140 g cukor
50 g kakaópor (cukrozatlan)
7 g zselatin, 30 ml vízbe beáztatva

A díszítéshez
fehér és étcsokoládé reszelék

A tortaforma alját sütőpapírral béleljük, a sütőt 180 fokra melegítjük.
A csokoládét a vajjal megolvasztjuk és belekeverjük a cukrot, a tojást, a likőrt, végül pedig a mandulát.
A masszát a forma aljába simítjuk és megsütjük.

A krémhez a mascarpone-t a cukorral, a vaníliával és a likőrrel kikeverjük. A tejszínből kemény habot verünk és összedolgozzuk a krémsajttal.
A zselatint kevés hideg vízben feloldjuk, felforrósítjuk és vékony sugárban a krémhez öntjük, miközben folyamatosan keverjük a habverővel.
A tésztalapot tortatálra helyezzük, körbevesszük a tortagyűrűvel és a krémet belesimítjuk.
Üregek töltésére ezt a krémet használtam:
Krémhez
- 30 dkg porcukor
- 3 tojás
- 30 dkg vaj
- 20 ml (1,5-2 evőkanál) keserű mandula aroma (zöld)
A tojásokat és a porcukrot kis lángon folyamatos keverés (kézi robotgéppel célszerű) mellett nagyon sűrűre főzzük. Ha sűrű, akkor hagyjuk hűlni. Langyosan belekeverjük a vajat és a mandula aromát. Ha szobahőmérsékletű, akkor hűtőben hűtsük tovább.

Dobos-torta szülinapra


Dobos-torta szülinapra. Klingnauba

Recept: 








2017. március 30., csütörtök

Csokis mogyorós linzer

Csokis mogyorós linzer




Recept: 

Csokis mogyorós linzer:
Hozzávalók :
25 dkg liszt ,
25 dkg darált mogyoró , mandula, dió (ki mit szeret)
25 dkg ráma ,
2 tojássárga ,
15 dkg porcukor ,
csipet só .
ízlés szerint  lekvár , én meggy lekvárral töltöttem
Tetejére csokit olvasztottam :) 
A hozzávalókat összedolgozni 1 órát pihentetni , majd vékonyra nyújtani és világosra sütni . 180 fokos sütőben, gyorsan sül. Figyelni kell! (Nem ülünk le facebookozni 😆 Kihűlés után összeragasztani lekvárral , majd csokiba mártani :) ,



2017. március 26., vasárnap

Túrókrémes torta

Túrókrémes torta





6 tojásból Piskóta:

6 db tojás
6 ek cukor
5 evőkanál finomliszt
1 csipet só
1 csomag sütőpor
2 ek cukrozatlan kakaópor

A sütőt 160 C-fokra előmelegítjük. A piskótasütő forma alját és oldalát sütőpapírral kibéleljük. A forma mérete 26 cm-s legyen.
A tojás sárgáját habosra keverjük. A tojás fehérjéből és a cukorból, nem túl kemény habot verünk. (Olyasmi állaga legyen, mint a tejfölnek, amikor nincs kikeverve.)
A felvert sárgáját és a felvert fehérjét óvatosan összeforgatjuk. A kakaóport és a sütőport összekeverjük. Apránként óvatos mozdulatokkal belekeverjük a lisztet.
Habkártyával a sütőkarikába szedjük, és felhúzzuk a karika széléig, így homorú formát adva a piskótának. 40 perc alatt készre sütjük a piskótát.

Túró krém:

0.5 kg tehéntúró
5 ek cukor (ízlés szerint)
25 dkg mascarpone
2.5 dl habtejszín (felverve)
2 csomag vaníliás cukor
1 citromból nyert citromhéj
25 g zselatin

Elkészítés:

 Elkészítjük a krémet. A túrót jól áttörjük, belerakjuk a citromhéjat, a cukrot, vaníliás cukrot, majd a mascarponéval jól összekeverjük és hozzá adjuk a felvert tejszínhabot.
A zselatint pici vízzel kikeverjük, majd fél percre betesszük a mikróba és a krémhez adagoljuk. Ha ezzel megvagyunk, töltjük a kihült piskóta lapokat. 

Variálhatjuk kétfajta krémmel. (én most csak az első krémet használtam)

Másik fajta krém:

10 dkg étcsokoládé
15 dkg mascarpone
3 ek porcukor (ízlés szerint/lehet ennél több is,kevesebb is/)
2 dl habtejszín (felverve)
1 csomag vaníliás cukor
25 g zselatin

Elkészítés: 

A csokit a kétféle cukorral gőz fölött felolvasztjuk, majd hozzáadjuk a mascarponét és a már felvert tejszínhabot.
A zselatinnál ugyan úgy járunk el, mint az előző krémnél és a csokikémhez adjuk.
A kihűlt piskótát 3 lapra vágjuk és megtöltjük felváltva a lapokat. A túrós krémből annyit hagyjunk ki, hogy a tetejére és az oldalára maradjon.

Ma répatortát is készítettem receptje az Eredeti svájci répatortánál érhető el. 





Marlenka


Marlenka Csiki Annamária recepje alapján.








és a végeredmény ez a gyönyörűséges karamell. 




Ahogy én készítem a karamellt, mivel nekem nincs a Magyarországon megszokott cukrozott tubusos sűrített tejem ezért abból főzünk ami kéznél van. 😄

Nos itt Németországban ez a sűrített tejet az az Kondensmilch-et lehet beszerezni ami 7,5 % zsírtartalmú.

2x 340 grammos kondensmilch-et beleöntöm egy lábasba amibe 250 gramm kristálycukrot adok és még 1/2 kávéskanál szódabikarbónát és 2 vanília aromát.
Ezt nagy lángon állandó keverés mellett felforralom.
Majd kis lángra veszem a főzőlapot és 2-3 órán keresztül sűrűre főzöm, 10-15 percenként megkavarom. Itt alkalmazhatjuk az alábbi recept szerinti üvegbetöltést és egy edényben vizet töltünk ruhával kibéleljük és 3 óra hosszat lassú gyöngyöző vízben főzzük.
Én egy rácsot használok, hogy ne érintkezzen az edény a főzőlap közvetlen melegével, nehogy leégjen, Igy főzöm besűrüsödésig. 
A karamellt pár nappal a felhasználás előtt is elkészíthetjük, ugyan is teljesen ki kell hűlnie, hogy a pudingos krémhez keverhessül.  


Recept ahogy Annamária leírta. 

1., 
 A sütést megelőző nap:
3 tubus (3x170g) sűrített tejet egy befőttes üvegbe nyomtam. Csavarkupakkal lezárva, egy fazékba állítottam, alá ruhát tettem. Vízzel felengedve (az üveg válláig érjen), gyöngyözve, 3 óra 10 percig főztem. Ezalatt szépen karmellizálódott. Másnapig hideg helyre tettem. Nagyon sűrű nem lett, de pudinggal tudtam javítani a krém állagán. (Később írom.)
2., 
 Tészta:
Lábasba tettem 30dkg kr.cukrot, 3kisebb tojást, 12,5dkg zsírt és 3 púpos ek.mézet. Ezt folyamatos keverés mellett meglangyosítottam. (Nem kell forróra!!!!)
A tűzről levéve, ment hozzá 1 csapott ek.szódabikarbóna, rá 1tk.10%-os ecet. Pezsegni fog!
Eztán 70dkg liszttel, 3ek. Holland kakaóval és 1 púpozott ek.tejföllel puha tésztát gyúrtam. 5 cipóba osztva, addig pihentettem, míg megfőztem a pudingot.
3., 
 2cs.vaníliás pudingpor (2x40g), 40g étkezési keményítő és 7dl tej. 6dl tejet feltettem főni, a pudingport és az étk.keményítőt elkevertem az 1dl tejjel, majd összefőztem. Még forrón 26dkg VAJAT beledogoztam. (3 részletben daraboltam hozzá.) Fóliával letekarva, hidegre tettem. 
4.,
A tésztacipókat 2 s.papír közt hajszálvékonyra nyújtottam. Nekem sikerült kb. 35x30cm-re. 
180C°on 9perc alatt egyenként megsütöttem. (Még puha volt mikor kivettem.) Egymásra helyezve a kisült lapokat, közé papírt tettem. Így hült ki.
5., 
A pudingos-vajas krémet robogéppel fellazítottam, majd az előző nap elkészített karamellt belecsurgatva kidolgoztam. Fantasztikus állagú és ízű krémet kaptam.
6., 
8dkg diót sütőben kissé megpirítottam, majd megőröltem.
7.,
Összeállítás:
A krémet 5 részre oszottam.
Minden lapot rummal locsoltam, 1 rész krémmel vékonyan megkentem, majd gyéren meghintettem az őrölt dióval.
A tetejét is u.így. 
Végezetül saját készítésű csokival megcirkáltam.
2ek.víz, 1 ek.kr.cukor. Ezt takarék lángon felfőztem. 1 ek.Holland kakaóval tovább főztem. (1perc és kavargatni!)
A tűzről levéve 1dkg vajat dobtam bele. Picit hült, majd zacsiba téve, annak sarkát lecsípve, megcirkáltam vele a süti tetejét. 
Másnap szépen szeletelhető. 
Hú....de hosszú volt ezt leírni!!! 😂
Köszönöm mindenkinek a segítséget! :*

2017. március 20., hétfő

Tejszínes mézes krémes fekete áfonyával


 Tejszínes mézes krémes fekete áfonyával





Recept:

Mézes lapok:

10 dkg porcukor
5 dkg margarin
2 evőkanál méz
fél rumaroma
1 egész tojás + 1 tojássárgája
30 dkg liszt
1 kávéskanál szódabikarbóna
A tésztához a porcukrot, a margarint, a mézet, a rumaromát és a tojásokat gőz fölött felfőzzük, majd levesszük a tűzről és hozzáadjuk a szódabikarbónával elkevert lisztet. Két lapot sütünk tepsi hátán.

Krém:
1 liter tej
2 csomag vaníliás pudingpor
3 evőkanál rétesliszt
3 tojássárgája
1 csomag vaníliás cukor
fél rumaroma
10 dkg vaj
15 dkg porcukor

A krémhez a tejet a vaníliás pudingporokkal, a rétesliszttel, a 3 tojássárgájával, a vaníliás cukorral és a rumaromával felfőzzünk, majd hagyjuk kihűlni. Ezt követően a porcukorral kikevert vajjal a főzött krémmel jól összedolgozzuk.

Itt változtattam annyit, hogy a vanília krémre tettem fekete áfonya gyümölcs darabos zselét és tortának készítettem el. 

Tejszínhab:
5 dl habtejszín
2 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál zselatin + 1/2 dl víz

Tetejére a tejszínt a vaníliás cukrokkal kemény habbá verjük. Fél dl vízben a zselatint gyöngyözésig melegítjük és ha kicsit kihűlt, hozzáadjuk a tejszínhez. A krémet és a tejszínt a két lap közé töltjük, a tetejét csokimázzal bevonjuk.


Eredeti recept Molnár Andreától



2017. március 19., vasárnap

Eredeti svájci répatorta

Eredeti svájci répatorta liszt és vaj nélkül






A recept innen származik : 


annyit változtattam a recepten, hogy a piskótát ketté vágtam és a következő krémmel töltöttem 
Krém:
10 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
25 dkg mascarpone krémsajt
2 dl habtejszín
1 csomag habfixáló
1/2 citrom reszelt héja és leve
Elkészítés:
A krémhez a vajat a porcukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd beledolgozzuk a mascarponét, a citrom héját és levét, végül a habfixálóval jó keményre vert tejszínt adjuk hozzá.
A kihűlt tortalapot kettévágjuk, megtöltjük a krém felével, utána bevonjuk a maradékkal, a tetejét díszíthetjük csokireszelékkel, mandulával vagy cukormázzal és kis fondant vagy marcipán répácskákkal. 



Dobos-torta

 Dobos-torta






Megérkezett a fotó a felvágott tortáról :) 



Recept:

Császár Ete receptje alapján. 

Dobos torta Eta módra,,,:)
Az első lépés, hogy tekercses sütőpapírból vágok 8 lapot úgy hogy a 26 cm-s tortasütőmet rá tudjam tenni, majd ceruzával megjelölöm a 8 kerek papírt amin a lapokat fogom egyenként sütni. Ez a dobos torta 8 lapból áll. Kell még hozzá 3-4 tepsi. Piskóta lapok hozzávalói: 12 tojás, 24 dkg porcukor, 30 dkg liszt, 12 gramm  sütőpor. 2 keverést csinálok: 6 tojásból, 12 dkg porcukor, 12 dkg liszt, pici sütőpor, ez hagyományos piskóta tészta alap elkészítése. A tepsikre teszek a bejelölt sütőpapírból és a masszát elosztom 4 fele lehetőleg szépen egyformán elosztva és elsimítva. Egyenként sütöm előmelegített sütőbe kb 10 percig 200 fokon,,,szép színe legyen, vigyázni kell hogy ne süssük barnára mert vékony lapokat kapunk. Még langyosan leszedem róluk a sütőpapírt. 2x ismétlem, így lesz meg a 8 lap. A legszebb lapot félre teszem amire megy a pirított cukor s az megy a torta tetejére. 

A pirított cukrot el lehet készíteni mert annak is ki kell hűlni. 18 dkg kristály cukrot bele teszek egy kisebb lábosba és állandóan keverem közepes tűznél, mikor elolvadt teszek bele 1 kávéskanál. teavajat és 5 csepp ecetet, át keverem s öntöm a lapra, simítom késsel s egy hosszú kés felső felét át húzok vajkockán s máris bejelölöm a pirított cukron a csíkokat, ügyesen kell vele dolgozni mert a pirított cukor gyorsan köt. 

Csokis krém: 
7 egész tojás, 25 dkg kristálycukor, 30 dkg főző csoki, 5 dkg kakaópor Gőzfürdőn állandó keveréssel megfőzöm a tojásokat a cukorral, kb 10 percig, amikor olyan meleg hogy az ujjad nem bírja bele rakom a főző csokit és az átszitált kakaóport, keverem míg elolvad és besűrűsödik az egész, majd lehűtöm a csoki krémet. Egy tálba teszek 30 dkg teavajat s 20 dkg margarint, 20 dkg porcukorral mixerrel habosra keverem. Amikor már szép sima rakom hozzá a kihűlt csoki krémet s jól összekeverem mixerrel. A krémből hagyok a torta oldalára és a díszítésre, A torta lapokat megtöltöm lehetőleg egyformán a csoki krémmel s a tetejére elhelyezem a pirított cukros lapot. A torta oldalát körbe kenem krémmel s ízlés szerint díszítem. Ez a dobos torta 8 lapból áll s kb 3 kiló. Ha kisebbet sütök ugyanígy készítem csak a hozzávalók 1/3-val kevesebbet használok, így 6 lap lesz és kb 2,1kg a torta. Egy picit macerásnak tűnik, próbáltam aprólékosan leírni,,,de megéri sütni mert isteni finom s nem túl vajas s nem is túl édes! Jó sütkérezést kívánok, Eta:-)


2017. március 18., szombat

Bacon-szalonnás, sajtos pogácsa

Bacon-szalonnás, sajtos pogácsa




Bacon-szalonnás sajtos pogácsa
annyi a változtatás, hogy egy kis szalonnát és sajtot is kevertem a tésztába.
HOZZÁVALÓK
• 
• 
• Hozzávalók:
• 50 dkg liszt
• 25 dkg margarin
• 1 dl olaj
• 1 dl tej az élesztő felfuttatásához
• 4-5 dkg friss élesztő
• 2 teáskanál cukor
• 3 teáskanál só (kóstold meg, nekem kevesebb is elég) szerintem függ a sótól.
• 1 tojás sárgája a tésztába + 1 a teteje megkenéséhez
• 15 dkg reszelt sajt + 5 dkg a tetejére

ELKÉSZÍTÉS
Elkészítés: A tejet langyosítsuk meg (mikroban 20 másodperc), keverjük bele a cukrot, morzsoljuk bele az élesztőt. 10-15 percig hagyjuk állni, amíg felfut.
A vajat olvasszuk meg egy picit (mikróban 20 másodperc), keverjük hozzá a liszhez, majd keverjük bele az olajat, a sót, a felfuttatot élesztőt és a tojás sárgáját. A végén adjuk hozzá a reszelt sajtot, és jól gyúrjuk össze. A tészta lágy lesz, de nem szabad plusz lisztet hozzáadni!!!
Pihentessük fél órát hűtőben, majd még egyszer gyúrjuk át. Nyújtsuk ki, és szaggassunk pogácsákat belőle. (Ha nincs kedvünk tésztát nyújtani, kezünkkel formázzunk apró gombócokat belőle, és azt lapogassuk ki.)
A tetejét kenjük meg tojás sárgájával, szórjuk rá a sajtot, és sütőben 180 fokon vagy gázsütőben 3-as fokozaton süssük 30 percig.
Származási hely: mindmegette.hu

2017. március 12., vasárnap

Francia desszert

Ez egy francia desszert Húsvétra hangolódva.  Málnás mousse, kandírozott ibolyával ízesítve.  Eredeti recept Farkas Vilmostól.  Persze az enyém meg sem közelíti a Vili által készített szépséget, de íze isteni.


A tányér közepén látható kis sárga fél gömb van elrejtve a mousseba.


és a desszert belülről




Farkas Vilmos bolgja.


Málnakrémes tányér desszert

Málnakrémes tányér desszert
Zila tortaformában


Itt egy kis kandírozott ibolya került még rá dekorációnak



Gyümölcs krém, bármilyen gyümölcs alkalmazható

250 g gyümölcs, 100 g cukor, fél dl víz --> forralni, ha fel forrt akkor hozzáönteni a fél dl vízben elkevert 1 csomag dr oetker vaníliás pudingport (40 g legyen, és akkor lehet más márka is), lefőzni mint egy pudingot. Várjuk meg, hogy kihűljön. 250 g mascarpone, 350 g habtejszínt felverni, és ehhez keverni a gyümölcs alapot.

A facebookon találtam ezt a csodás gyümölcs krémet, bocs az eredeti szerzőtől, hogy nem tudom megnevezni.