2017. január 29., vasárnap

Puncsos mignon

Puncsos mignon

A két piskóta lap közzé a következő krémet készítettem: 1 piskóta lapot összemorzsoltam erre 1 1/2 dl tejet, 15 dkg puha vajat, 3 ek cukrozatlan kakaóport, 3 ek barack lekvárt és fél dl rumot vagy rumaromát adunk hozzá és összedolgozzuk. A lapokat barack lekvárral megkenem és ezzel a krémmel megtöltöm. Kicsit lenyomatom egy két kg cukorral, majd cukor mázzal bevonom. Ami jelen esetben 25 dkg porcukor és 2 ek meggylé jól kikavarva.








2017. január 22., vasárnap

Briós

Briós a vasárnapi reggelihez egy kis kakaó itallal. 


csak annyit változtattam, hogy én nyírfacukorral szórtam meg.







Briós
Ez a recept egy alap recept, el lehet készíteni briósnak, akár kakaós csigának, de akár kalácsot is süthetünk belőle. Nagyon finom lesz, bármi készüljön belőle. Ez is egy ősrégi recept, ami még a receptgyűjtések elején landolt nálam. Mivel Domim megízlelte a brióst az oviban és ízlett neki ő kérte most. 12 db lesz 1 adagból. Én minden esetben duplázom, mert nálunk az 1 adag kevés. Igazából, ha marad is belőle, másnap tökéletes reggelire vagy tízóraira. A fotók ne tévesszenek meg senkit, most is dupla adag készült, de a leírás 1 adagra vonatkozik. Szóval fotókon 24 gombóc lesz majd. 



Briós recept
Hozzávalók:
50 dkg liszt, 2,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 5 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 1 db tojás
Tetejére:
1 db tojás, cukor
Elkészítés:
Tálba öntjük a lisztet, a porcukrot, elkeverjük, közepébe mélyedést készítünk, hozzáadjuk a langyos tejet, belemorzsoljuk az élesztőt, majd elkeverjük benne. 10 perc alatt felfuttatjuk, 

hozzáadjuk a tojást az olvasztott vajat. 

Keverjük, össze majd addig dagasszuk, míg lágy tésztát kapunk.

Tiszta konyharuhával letakarjuk és meleg helyre téve 40 percig kelesztjük.

Ha duplájára kelt 12 részre elosztjuk kb 30 cm hosszú darabokat sodrunk belőle,

majd feltekerjük, úgy hogy az egyik vége (ami a belseje lesz) egy pindurit felfelé álljon, 
körbe tekerjük és a másik végét egy picit ellapítva 

alá tesszük.  

Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, 10 percig hagyjuk kelni. (mivel én 2 adagot készítek, így az első 12 db, ha a tepsin van, amíg készül a másik tepsi pont 10 perc szokott eltelni. 

Ha letelt, akkor megkenjük a felvert tojással, 

megszórjuk cukorral. (Ezt el is lehet hagyni, én is felesben szoktam cukorral megszórni) 

Hagyjuk 15-20 percig kelni, 
majd 200 fokra előmelegített sütőben, 20-25 perc alatt megsütjük.

2017. január 20., péntek

Sajtos kifli

Sajtos kifli

Kifli
Hozzávalók:
35 dkg liszt
2,5 dl tej
2,5 dkg élesztő
2,5 dkg vaj
1 tk cukor
1 tk só

Elkészítés:
Tejben felfuttatjuk az élesztőt, majd a többi alapanyaggal együtt bedagasztjuk. Fél órát kelesztjük, majd kör formájúra kinyújtjuk, 8 részre vágjuk, feltekerjük a szélesebb részénél kezdve, tepsibe rakjuk és újra kelesztjük 30 percet. Lekenjük vízzel, majd 200 fokos sütőben sütjük.
A sütő aljára tegyünk egy tepsibe vizet, hogy a gőz jobban felhúzza őket. Miután kisültek a kiflik, még forrón újból lekenjük őket vízzel.

Annyit változtattam a recepten, hogy ma megkentem egy kevés olvasztott vajjal és szórtam rá sajtot és úgy tekertem fel kifli formára és a tetejére is sajtot szórtam.



2017. január 19., csütörtök

2017. január 18., szerda

Tenger torta

Aline 12. szülinapi tortája

A dekorációt cukorvirág masszából készítettem a Bartus Dóri receptje alapján, majd kézzel festettem.

A torta piskótából készült és tejszínes csoki krémmel töltve és fondant-tal burkolva. 







2017. január 15., vasárnap

Csokis perec

Csokis perec

A recept Citromhabtól származik



Piskóta

Számomra az eddig próbált receptek közül ez vált be leginkább.

A receptet Melinda Molnárné tól másoltam



Hozzávalók:
1 piskóta karikához
3 db tojás
1 evőkanál viz
4 evőkanàl cukor
4 evőkanàl liszt
1 csapott kàvéskanál sütőpor.
A cukrot és a lisztet is azzal a kanállal mérjük amelyikkel a vizet is adagoltuk.
Én a robotgèppel az egész tojásokat,a vizet és a cukrot egyszerre verem jó habosra.
Utàna a sütőporos lisztet már fakanállal óvatosan keverem bele.
Vajazott,lisztezett tortaformàban sütöm (26 cm)







És ezzel a tejszínes csoki krémmel fogom megtölteni amit a tortaimádó blogjában találtam.


2017. január 10., kedd

Valentin napi desszert


Valentin napi desszert

A szivecske vörös bársony torta, a csoki golyó alatt málna fagylalt, és málna parfé falatka Zila torta formában.











Csoki maffin


Csoki maffin a tálkában csokipuding barna cukorral megszórva és alkohollal locsolva tálaláskor meggyújtva itt az a jelenet nem látszik a dekoráció transzferfóliás csokoládé és egy gombóc fagylalt


Csokoládés mousse torta



Étcsokoládés, tejcsokoládés és Fehér csokoládés mousse torta tálalása Itt a karamell elmaradt felváltotta a tejcsokoládé




Recept a sütik-birodalmáról származik. http://www.sutikbirodalma.hu/2016/01/karamellas-feher-csokolades-mousse.html




2017. január 9., hétfő

Szilvás pite


Szilvás pite, ezzel a recepttel készült a meggyes pite Zila torta formában.



Recept:

Gyümölcs szezon..., Vörös szilvás-pite, az olasz almás-pite recept alapján.
Hozzávalók
100 g puha vaj,250 g liszt,2 teáskanál sütőpor,csipet só,150 g cukor,2 tojás,1 citrom reszelt héja,1 teáskanál vanília kivonat,75 ml tej,4 db. alma,1 evőkanál barna cukor,1/2 teáskanál fahéj.
Így készül. 
1.Melegítsük elő a sütőt 180 C-ra. 
2. Keverjük össze a lisztet, a sütőport, sót, puha vajat, cukrot, tojást, reszelt citromhéjat, vanília kivonatot (vagy vaníliás cukrot). 
Fokozatosan adjuk hozzá a tejet és keverjük szép simára.
3. Az almákat tisztítsuk meg, majd egy fél egy almát vágjunk kockákra, és keverjük a tésztához.
4. A többi almát vágjuk fel vékony szeletekre. Öntsük a tésztát egy kivajazott, lisztezett kerek formába, majd körben rendezzük el a tetején az almákat
5. Keverjük össze a barna cukrot a fahéjjal, és szórjuk rá a tetejére.
6. Süssük 40-45 percig, amíg feljön, és szép, arany színű lesz.Melegen és hidegen is finom.A pitét langyosan szokták fogyasztani, ha forró egy kanál vanília fagyival is fogyasztható együtt

2017. január 8., vasárnap

Linzerkosárka


Linzerkosárka húsvéti hangulatban



Linzer karika karácsonyi hangulatban


Linzer karika

Hozzávalók: 
45 dkg liszt, 30 dkg vaj, vagy margarin + 5 dkg zsír, 15 dkg porcukor, 2 vaníliás cukor, 2 tojás sárgája, csipet só
Töltelék: sárgabarack lekvár
Elkészítés:
A hozzávalókat összegyúrjuk, ha nehezen áll össze egy icipici tejet, vagy tejszínt adhatunk hozzá. Hideg helyen 1-2 órát pihentetjük. ½ cm vékonyra kinyújtjuk, felét közepén kiszúrt linzerszaggatóval, másik felét az egész szaggatóval kiszúrjuk, világosra sütjük. Kisülés után egy-egy egész és kiszúrt korongot savanykás lekvárral összeragasztunk, tetejét porcukorral meghintjük.

Kandírozott ibolya



Kandírozott ibolya




Heute habe ich gemacht kandierten Veilchen. Sissi, Königin Elizabeth ist das, was wir Delikatesse geliebt hatte. Die andere Schwäche des violetten Sorbet. Wenn Sie nicht vorbereiten wollen, aber Sie sind willkommen, es zu versuchen, besuchen Sie die folgende Seite, wo authentische Packungen 80 Gramm süße Köstlichkeiten kann Ihnen 18 € zu haben :)

Életem első cukor csipkéje


Életem első cukor csipkéje, nem szép, de még is elégedett vagyok.
A következő biztos szebb lesz
😉


Köszönet a receptért!


Ez a második próbálkozás :) 




Csokikosárkák


Csokikosárkák gesztenyekrémmel és csokigyurma rózsával



Csokigyurma halacskák


Recept:

Hozzávalók: 
200g csokoládé
4ek méz
6 tk keményítő

Epres csoki, de minden csokival működik. Kipróbáltam már
A mézet a keményítővel csomómentesre keverjük.
A csokit vízgőz felett megolvasztjuk, majd hozzákeverjük a keményítős mézes keveréket,
Zsírpapírra tesszük hűlni.
Egy kis idő után a felesleges zsiradék kifolyik belőle. De gyúrjuk át ezzel is segítsük.
Utána szép sima lesz!:)
Átgyúrjuk, ha már kihűlt, ha kicsit ragadna keményítővel is gyúrjuk át.
A végén szép és formázható csoki gyurmát kapunk.
Légmentesen fóliába csomagoljuk, használatkor a kéz melegével összegyúrjuk és már formázhatjuk is!:)

És ez is csoki gyurma